NE! Inkább mégse. A szivacskorall nem tartozik a legkönnyebben emészthető dolgok közé. De azért élethű, nem? :) Az egész azzal a 4 db piros golyóval kezdődött. A gyöngyösdobozból rám emelték bordó-tarka tekintetüket, és kijelentették, hogy ők márpedig cseresznyék akarnak lenni. Más lehetőség szóba sem jöhetett, így végül két üveglevéllel kiegészülve méltó helyükre kerültek a szivacskorallok. A szárak és az akasztó anyagául vörösrezet választottam.
A játék
A játék.
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.
Kedves Látogatók! Itt nemsokára drótékszer blog indul, ha megérjük... Ja, és ha megtanulom használni. Kitartás. :)
*** UNDER CONSTRUCTION ***
